be:)HAPPY

Intenzív angollal gyorsan és hatékonyan elérheted a célod!

Régóta szeretnéd már elsajátítani az angol nyelvet? Folyamatosan azon kattogsz, miként érhetnéd ezt el? Az intenzív angol az, ami neked kell! És persze kellő kitartás.

A tanulásban általánosságban fontos a rendszeresség, és a folyamatosság. De míg a biokémiában semmi nem történik akkor, ha egy hónapot kihagysz, addig a nyelvtanulás ennél már érzékenyebb téma. Az ember ugyanis pillanatok alatt képes elfelejteni a több héten át memorizált anyagot. Ez a szelekció természetes, mivel annyi információ éri az idegrendszert, hogy az, próbálja tehermentesíteni magát. S, amit nem alkalmazol, amit nem használsz rendszeresen azt ő úgy ítéli meg, hogy kiszórhatja a fejedből. És meg is teszi. Persze azért jó, ha tudod, hogy az egyszer már betáplált tudásanyag újbóli elsajátítása egyszerűbb, és gyorsabb, mint a vadonatúj ismeretek memorizálása, de akkor is. Időt, energiát, és tudást veszíthetsz. Az intenzív angollal, azonban esélyt sem adsz agytekervényeidnek arra, hogy nagytakarítás címszóval épp angoltudásod mértékét csökkentsék. Mivel így az életed központi részévé válik a nyelv, és annak gyakorlása, mindig könnyebb, és könnyebb lesz az út.

Ám az intenzív angolhoz szükséged vannak feltételekre, amik ha nem adottak, akkor hiába az elszántság, és hiába a motiváltság. Kell egy hely, ahol rugalmasan kezelik a tudásodat, ahol az időpontok kitalálása sem okoz kihívást, ahol kiteljesedhetsz. Korlátok nélkül. Nyelviskolánk éppen ilyen alternatíva a számodra. Ingyenes szintfelmérő és személyre szabott tájékoztató után, az egyéni haladási program segíti a munkádat, középhaladó szint felétől pedig a kis csoportos szóbeli óráinkon anyanyelvi tanárokkal gyakorolhatsz. A szabadidőd beosztását pedig szintén rád bízzuk, így mindig a legjobb időben jöhetsz be hozzánk!

GYERE BE HOZZÁNK!

Angoltanár részmunkaidőben

Jó hangulat, profi tanárok, állandó sikerélmény.

Jelentkezz egy kötetlen szintfelmérő beszélgetésre, és ismerd meg módszerünket:

JELENTKEZEM >>

ELÉRHETŐSÉGEINK:

Budai nyelviskola

1024 Budapest, Széll Kálmán tér 8.

Mobil: 0670/420-3282
infobuda@behappynyelviskola.hu

Pesti nyelviskola

V. Kossuth Lajos u. 13. félemelet 1.
A Ferenciek terétől és az Astoriától 1 percre
Tel: 1266-4823
Mobil: 0670/941-2014
info@behappynyelviskola.hu

TOVÁBB >>

ONLINE SZINTFELMÉRŐ

Angol nyelvtanfolyam rugalmas órarenddel

Tudd meg, hol tartasz, és mi kell ahhoz, hogy el tudd érni a célod.

Az angol szintfelmérő célja, hogy megmutassa szókincsbeli, szövegértési és nyelvtani készségeidet.

KITÖLTÖM >>