BeHappy Pest: Ferenciek terétől és az Astoriától 1 percre    |    BeHappy Buda: Mammuttól 1 percre

be:)HAPPY

Hogyan fejlesszem az angol szókincsem?

A szókincs fejlesztés roppant fontos azok számára, akik angolt tanulnak. Ez igaz az alapfoktól egészen a felsőfokig. Önmagában már a gördülékeny alapfokú beszédhez is jó néhány szót, kifejezést el kell sajátítanunk. Ez egyeseknek könnyebben megy, míg másoknak nehezebben. Ezért mi most összegyűjtöttük azokat az apró kis praktikákat, amiket érdemes bevetnünk, ha megfogalmazódik bennünk a kérdés: Hogyan fejlesszem az angol szókincsem?

 

Angol szókincs fejlesztés – olvasással

Értelemszerűen a legelső lépés, amit tennünk kell, ha szeretnénk szókincsünket olvasni, hogy rászánjuk időnket az idegen nyelvű írások megértésére.

Alapfokon még nem kell bonyolult dolgokba beleásni magunkat. Bőven elég, ha csak egyszerűbb meséket és kifejezetten alapfokú tanulásra szánt tankönyveket olvasgatunk. Ezzel elérhetjük azt, hogy a szükséges alapvető szókincsünk rohamos ütemben fejlődjön. Ezt a fejlődést ráadásul hamar észrevehetjük magunkon, hiszen így a kommunikációnk is gördülékenyebb lesz.

Közép- és felsőfokon az irodalmi és tudományos írott szövegek tanulmányozása járulhat hozzá a gyors szókincs fejlődéshez. A lényeg az, hogy semmi érthetetlen felett se ugorjunk át, minden új kifejezés, szóösszetétel megértése hasznos lehet.

Az új kifejezések olvasásakor továbbá ne csak arra törekedjünk, hogy a jelentését megértsük, hanem igyekezzünk a képzésének logikáját is megérteni, így még jobban rögzülhetnek a bonyolultabb kifejezések is.

angol-szokincs-fejlesztes

 

Angol szókincs fejlesztés – hallgatással

A szókincsünket ezen felül drasztikus ütemben fejleszthetjük, ha különböző módokon, de angol beszédet hallgatunk. Erre szerencsére több módunk is adott, hála többek között az internetnek is.

A hallgatás útján való szókincs fejlesztéshez a legjobb, ha netes forrásból beszerzünk néhány külön erre a célra létrehozott hanganyagot. Amennyiben erre nem találunk megfelelő forrást, akkor érdemes a neten keresztül sugárzott online angol nyelvű rádiókba belehallgatnunk.

A hallgatás és olvasás egyvelegeként érdemes az angol nyelvű filmeket felirattal néznünk. Ilyenkor könnyebben rögzülnek a kifejezések, főképp az angol nyelvben gyakran használt formulák. Amennyiben már fejlettebb szókinccsel rendelkezünk, akkor érdemes lehet a magyar feliratot is elhagyni és anélkül nézni a filmeket, sorozatokat. Ezzel a hallás utáni értésünket is nagyban fejleszthetjük.

 

Angol szókincs fejlesztés – beszéddel

A folyamatos beszéd úgyszintén hozzájárulhat a szókincsfejlődéshez. Az adott kifejezés beszédbe való alkalmazása ugyanis rendkívül fontos, hogyha gördülékeny kommunikációt szeretnénk kiépíteni. Ráadásul ez a kommunikációs forma két irányba is működik, hiszen miközben hallgatjuk a másik felet könnyedén tehetünk szert új ismeretekre.

A beszédben mindig törekedjünk, arra hogy maradéktalanul kifejezzük magunkat. Amennyiben ezt nem tudjuk megtenni egy szóval, akkor írjuk körül az adott kifejezés jelentéstartalmát.

Ezért mindenképp keressük a lehetőséget arra, hogy idegen nyelven kommunikálhassunk más egyénekkel. Erre a legjobb mód, ha az angol nyelviskolákban a kifejezetten beszédórákat keressük. Ilyen órákon nagyon gyakran anyanyelvi tudással rendelkező tanárral kommunikálhatunk.

 

A szókincs mellett természetesen a nyelvtanra is érdemes odafigyelni. Ennek fejlesztéséről a „Hogyan fejlesszem az angol helyesírásom?” című korábbi bejegyzésünkben olvashattok.

 

Összegezve:

A szókincsfejlesztés egy olyan témakör az angol nyelvtanulás során, amiből sosem lehet elég. A különböző kifejezések, képzett szavak elsajátításra mindenképp érdemes komoly erőt és időt fektetni, hiszen sokszorosan kamatoztathatjuk a bőséges szókincset akár a mindennapi életben, akár a nyelvvizsgákon ülve.

 

Ha bármilyen kérdése lenne, vagy szeretne gyorsan és hatékonyan tanulni, akkor várjuk sok szeretettel budapesti angol nyelviskolánkban!

Egy ingyenes angol szintfelmérőt is kitölthet, hogy azonnal képet kapjon az angol tudásáról.

GYERE BE HOZZÁNK!

Angoltanár részmunkaidőben

Jó hangulat, profi tanárok, állandó sikerélmény.

Jelentkezz egy kötetlen szintfelmérő beszélgetésre, és ismerd meg módszerünket:

JELENTKEZEM >>

ELÉRHETŐSÉGEINK:

Budai nyelviskola

1024 Budapest, Széll Kálmán tér 8.

Mobil: 0670/420-3282
infobuda@behappynyelviskola.hu

Pesti nyelviskola

V. Kossuth Lajos u. 13. félemelet 1.
A Ferenciek terétől és az Astoriától 1 percre
Tel: 1266-4823
Mobil: 0670/941-2014
info@behappynyelviskola.hu

TOVÁBB >>

Tudd meg, hol tartasz, és mi kell ahhoz, hogy el tudd érni a célod.

KITÖLTÖM >>