BeHappy Pest: Ferenciek terétől és az Astoriától 1 percre    |    BeHappy Buda: Mammuttól 1 percre

be:)HAPPY

Hogyan fejlesszem az angol helyesírásom?

Aki tanult már angolt, az biztosan megtapasztalta azt, amikor egy-egy bonyolultabb szó, vagy kifejezés írása esetén elbizonytalanodunk. Ez nem is csoda, hiszen az angol nyelvnek a magyarhoz hasonlóan van néhány olyan kincse, mely komoly fejtörést okozhat bármely angolul tanuló számára.

 

 

Angol helyesírásról röviden

Az angol nyelvtan egyesek szerint végtelenül egyszerű, míg mások szerint ép ellenkezőleg. Ez azonban nagyban függ attól, hogy az adott személy milyen módszerekkel, milyen elszántsággal veti bele magát az angol nyelv rejtelmeibe és persze, számít az is, hogy mennyi időt áldozunk a tanulásra.

Néhány évtizeddel ezelőtt az angol szavak elemzése során például 17 ezer angol szót vizsgáltak számítógépes módszerekkel. Ez a vizsgálat kimutatta, hogy az angol szavak 84%-ának helyesírása teljesen szabályosnak mondható, vagyis logikai úton kitalálható.

Ugyanez a tanulmány azonban azt is kimutatta, hogy csupán 3%-uk sorolható a teljesen megjósolhatatlan helyesírási kategóriába. Ezeknek a szavaknak a helyes írásához mindenképp szükséges, hogy külön megtanuljuk őket.

Ami miatt nehézkesnek érződhet az angol szavak helyesírása, hogy a leggyakrabban használt szavak közül kerül ki a legtöbb szabálytalan írásmódú kifejezés. Ez eredményezheti könnyedén azt, hogy a valóságnál kiismerhetetlenebbnek tűnhet az angol nyelv, hiszen a kommunikációképes szint eléréséhez ezeket a szavakat is kell elsajátítanunk.

Persze emellett még szót sem ejtettünk az angol nyelvtani szerkezetekről és igeidőkről, de az “Angol nyelvtani szerkezetek” című korábbi bejegyzésben erről is olvashattok.

Brit és amerikai angol

Vitathatatlanul az angol nyelv az egyik legelterjedtebb világnyelv a világon, ezért nem csoda, hogyha számos változata is létrejött. Azonban éppen emiatt olykor előfordulhat, hogy belekeveredünk a kifejezések tanulásába, ha belefutunk egy-egy szóba, kifejezésbe, mely a különböző angol nyelvek között is eltérést mutat.

Erre tökéletes példa a „kedvenc” kifejezés angol fordítása brit, illetve amerikai angolban:

  • „Favorite” – az amerikai angol által preferált kifejezés
  • „Favourite” – a brit angol által használt verzió

Éppen ezért fontos tudnunk, hogy a könyv, illetve forrás, melyből angol nyelvtudásunkat fejlesztjük, pontosan melyik angol dialektust is fogja erősíteni a tanulás folyamata során. Hiszen számos ilyen kifejezéssel találkozhatunk még (honor-honour, rumor-rumour, color-colour)

 

Fejlesszük az angol helyesírást

Természetesen a legegyszerűbb módszer amit adni lehet, hogy folyamatosan gyakoroljuk az angol nyelv írásos formáját is. Erre azért is van szükség, mert a logikátlan kifejezések is úgy rögzülnek a legkönnyebben, ha folyamatosan ismételjük őket az írás során.

Nagyon fontos azonban, hogy ügyeljünk arra, nehogy rosszul rögzüljön az adott kifejezés elménkben, hiszen azt sokkal nehezebb utána már javítani, mert arra fog „ráállni” agyunk is. (pl.: favuorite – ami teljesen helytelen írásmód)

Emellett fordítsunk időt arra, hogy ellenőrizzük is helyesírásunkat. Erre számos internetes felület is lehetőséget nyújt, de lehetőségünk van tanfolyamokon az adott angol tanár segítségét is kérni, aki biztosan szíves örömest lesz segítségünkre.

Ezzel az olyan alapvető hibák küszöbölhetőek ki, mint a magánhangzók rossz sorrendjének rögzülése:

  • kap, elfogad
    • helyes: receive
    • helytelen : recieve
  • gondol, hisz
    • helyes: believe
    • helytelen: beleive

Emellett hasonló problémát okozhatnak a mássalhangzók megfelelő duplázása is:

  • holnap
    • helyes: tomorrow
    • helytelen: tommorrow
  • sajnálatos
    • helyes: unfortunately
    • helytelen: unfortunatelly

 

Tehát ha szeretnénk angol helyesírásunkat fejleszteni, akkor mindenképp elkerülhetetlen bizonyos szavak, kifejezések megtanulása, de emellett megkönnyíthetjük a helyesírás elsajátítást, ha ráérzünk az angol szavak alkotásának módját is.

Ehhez természetesen a Behappy Nyelviskola tanárai is állnak szíves segítségére mindenkinek, aki szeretné fejleszteni angol tudását, vagy csak felfrissítené megkopott ismereteit angol nyelvtanulással.

Ha bármilyen kérdésed lenne, akkor várunk sok szeretettel budapesti angol nyelviskolánkban!

Egy ingyenes angol szintfelmérőt is kitölthetsz, hogy azonnal képet kapj az angol tudásodról.

GYERE BE HOZZÁNK!

Angoltanár részmunkaidőben

Jó hangulat, profi tanárok, állandó sikerélmény.

Jelentkezz egy kötetlen szintfelmérő beszélgetésre, és ismerd meg módszerünket:

JELENTKEZEM >>

ELÉRHETŐSÉGEINK:

Budai nyelviskola

1024 Budapest, Széll Kálmán tér 8.

Mobil: 0670/420-3282
infobuda@behappynyelviskola.hu

Pesti nyelviskola

V. Kossuth Lajos u. 13. félemelet 1.
A Ferenciek terétől és az Astoriától 1 percre
Tel: 1266-4823
Mobil: 0670/941-2014
info@behappynyelviskola.hu

TOVÁBB >>

Tudd meg, hol tartasz, és mi kell ahhoz, hogy el tudd érni a célod.

KITÖLTÖM >>